Welcome to Tijuana

"Welcome to Tijuana, Tequila, sexo y marihuana"

Hosszú és fárasztó út után hazaérkeztünk, minden rendben zajlott.

Mindenki szeretne már otthon lenni, hiányoznak az otthoniak. Van még 1 nagyon hosszú hetünk, utána pedig az utazás.

Gyorsan zajlik az élet, repülnek a napok. Olyan érzésünk van, mintha tegnap jöttünk volna, de már csak 3 hét van a hazaútig.

Időm kevés a blogra, így most egy kisebb szösszenet az elmúlt hetek történéseiből.

 

– 40-43 fok van nappal árnyékban, este pedig 30 körül. Az ablakokat már kikapkodtuk, a teraszajtóval egyetemben. A kanapé pedig kinn figyel az erkélyen. Kiszenvedtük, de megérte. Visszafelé nehezebb lesz 😀 A furgon, amivel dolgozni megyünk inkább nevezhető ingyen szaunának, mint járműnek.

– Norbinak lett egy barátnője. A mikéntje nem nagy történet és nem is lényeges a végeredmény szempontjából. Madridban lakik, de a szülei Granadában, így ritkán tudnak találkozni de a hétvégéken általában itt van.

– A helyi akvaparkot is megszemléltük 2 hétvégén. Ahhoz képest nem drága, 7 euró körül van a belépő és a forróságban nagyon jól esik egy kis kikapcsolódás a munka után.

– Norbi és Sanyi egyik munkatársának van egy bárja, ahol mostanában inni is szoktunk. Első alkalommal ingyen, azóta pedig némi csúsztatással. Munkája végeztével elvitt minket több helyre szórakozni, furikázik minket az autójával is.

– A főnököm egyik ügyfelétől, ahol most dolgozunk kaptam 1 üveg vodkát. Hogy miért azt nem tudom, de nem is érdekel azt hiszem… 🙂

– Mindenki nagyon vágyódik már haza, de nem is haza, hanem inkább az otthoniakat szeretné ide. Van akinek a család, van akinek  a barátnő és van akinek a cimborák hiányoznak már nagyon.